Nemzeti Tehetségprogram keretében megvalósuló pályázatok a Hevesi József Tagiskolában.

NTPNemzeti Tehetségprogram keretében megvalósuló pályázatok a 

Hevesi József Tagiskolában.

A Hevesi Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Hevesi József Tagiskola tehetségműhelyeinek nevelői immár negyedik alkalommal sikeresen pályáztak a Nemzeti Tehetségprogram által kiírt felhívásokra.

A 2018/2019-es tanévben az ​NTP-KTK-18-B ​és NTP-TFJ-18 ​elnevezésű pályázatok kerültek megvalósításra.

Az ​NTP-KTK-18-B elnevezésű pályázat, 1 500 000 forint keretben, roma és szociokulturálisan hátrányos helyzetű fiatalok számára szervezett, 60 órás, tanórán kívüli, integrált környezetben megvalósuló, komplex tehetséggondozó programot valósított meg a L​ogika-matematika ​ T​ehetségműhely 3 nevelőjének vezetésével és 12 tehetségígérettel. A projekt a „Több észt játékkal”, ​“​Kismatematikusok matematikai logikájának fejlesztése táblajátékokkal” elnevezést kapta. Jelen pályázat megvalósításával cél volt, hogy a tehetségműhely keretében eddig elsajátított matematikai ismereteket a táblajátékok megismerésével tovább bővítsék, fejlesztve a logikus gondolkodást, kreativitást. A tanulók megismerkedtek a sakk, különböző malom, amőba, mancala, sudoku szabályokkal, és készítettek saját kezűleg ​játékot is. ​A megismerés után egymással, tanuló​-​társaikkal, nevelőikkel, szülőkkel játszottak. Ellátogattak a Sakk Múzeumba, rejtvényfejtőkhöz, részt vettek önismereti műhelyfoglalkozáson, meditációs meséken keresztül  koncentrációs képességeket fejlesztettek.  A pályázat keretében vendégünk volt Pisont István, harmincegyszeres válogatott labdarúgó, a Budapest Honvéd FC egykori játékosa. A jó hangulatú, motivációs beszélgetés során vendégünk mesélt arról, hogyan jutott el egy kis Békés megyei település ötgyermekes családjából Budapestre, előbb a Honvéd csapatába, majd a legjobb tizenegy közé, később pedig belga, izraeli, német labdarúgó klubokba.

Az NTP-TFJ-18 pályázat „ A tehetségsegítés feltételrendszerének javítását célzó hazai programok támogatása” címmel került kiírásra. A megnyert 2 000 000 forinttal lehetőségünk nyílt, olyan eszközök, játékok, szakkönyvek beszerzésére, amelyek a tehetségműhelyek tárgyi környezetének, feltételének színvonalát növeli. Ezen eszközök segítik az érdeklődés, motiváció felkeltését, a tanulók kreativitásának fejlesztését. Változatos technikák alkalmazását​, ​egy-egy téma sokoldalú feldolgozását teszi lehetővé. Olyan lehetőségeket teremt, amit eddigi tevékenységünk során, külső helyszínen tudtunk megvalósítani.  A ​Nyelv-Mester Tehetségműhely bővült diktafonnal, aminek segítségével beszédfejlesztési gyakorlatok végzése, társasjátékokkal szókincs- és ismeret bővítés​e​ történik. A ​Térbeli-vizuális Tehetségműhely tárgyi eszközkészletét ​gyarapítottuk ​állványos szövőkeret, szalagszövő eszközök beszerzésével, melyekkel a már ismert szövés technikáját tovább fejlesztjük. ​Asztali présgép megvásárlásával új technikai eljárás megismerésére nyílik lehetőség, linómetszeteket, papírnyomatokat készíthetünk. Az Interperszonális Tehetségműhely keretében bábjátékkal, a nyilvános szereplésre való felkészítés, előadói rutin elérése a cél. Így bábok, a bábjáték kellékeinek beszerzésére került sor,​amelyek az élményszerű előadás lehetőségét ​adják. ​A ​m​ikroportok az előadások színvonalát növelik.  Szakkönyvek beszerzésével hozzájárulunk a pedagógusok szakmai felkészüléséhez, új ismeretek megszerzéséhez.

Mindkét pályázati megvalósulás ​kiemelkedően segíti a tehetségműhelyeink színvonalas, hatékony és eredményes működésé​t​.

Mezeiné Vass Ágnes

pályázati koordinátor

dav

sdr

IMG_5530IMG_5495IMG_5463IMG_5218IMG_5034DSCF1637DSCF16201915 (255)15 (169)7

SDC17104SDC17098