A cél: Győzelem

Nemzeti Tehetségprogram keretében megvalósuló program

A Hevesi József Tagiskola 8 tanulója vett részt „ A Cél: Győzelem” című pályázat keretein belül biciklitúrán és úszásoktatáson. Az évkezdést követően szeptember hónapban, egy közel 25 km-es túrát tettünk meg az iskola tanulóival és kísérő pedagógusaival Jászszentandrásra, annak külterületén található nevezetességeit érintve.

A reggeli készülődés és iránymutatások után elindultunk a túrára teljes létszámmal.

Elsőként, a tanulók megtekinthették a világon egyedülálló – Jászszentandrás külterületén található -, IPA Rendőrdombot, melyen Arthur Trop életnagyságú bronz szobra áll. Ehhez a területrészhez tartozik a szintén egyedi Szarvasgomba múzeum is, melyet csak kívülről tekintettünk meg.

A pihenő után folytattuk utunkat. Itt már jöttek az akadályok – gondolok itt a mély, homokos útra, illetve a fáradtságra -, de senki nem adta fel és kis idő után elértük a Jászszentandrási Strandot, melynek már a látványa is felüdítette a gyerekeket.

A belépők megvétele és a kerekpárok elhelyezése után a gyerekek már alig várták a hűsítő fürdőt.

Igaz, még várniuk kellet kicsit, hiszen előttük állt egy több órás úszásoktatás. Lehetőség nyílt a négy úszásnem alapjainak elsajátítására, – gyors-, mell-, hát-, pillangóúszás kartempóinak és lábtempóinak gyakorlására.

Az időjárásnak köszönhetően minden medencét kipróbálhattunk, így a gyerekeknek lehetőség adódott délután, az oktatáson megszerzett tudásukat kipróbálni a nagymedencében is.

Ebédre pizza várta a kifáradt és éhes nebulókat, aminek nagyon örültek.

A pihentető úszást követően indultunk vissza, amely már az elején nehezebbnek tűnt, mint az induláskor. Kijött a fáradság mindenkin, mely a vissza út felénél teljesedett ki. Végül időben és egységben megérkeztünk a kiindulási ponthoz, az iskolához. Mindenkin látszottak a fáradtság és ugyanakkor az öröm jelei.

Gratulálok a csapatnak.

Kozma István

Képes összefoglaló:

https://drive.google.com/file/d/1gHchESsNQp1djG1_R-6yo6oQOHyqVzFl/view?usp=sharing