XV.Kölcsey Ferenc Megyei Nyelvi Verseny

„… idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségesig mívelni kötelesség.”                                                                          (Kölcsey Ferenc)

Iskolánk Művelődés-, Szabadidő-, Kultúra Alapítványa 15. alkalommal hirdette meg a Kölcsey Ferenc Megyei Nyelvi Versenyt magyar – és angol nyelvből. A két tantárgyból a megye 141 tehetséges tanulója 12 iskolából nevezett a versenyre.

Magyar nyelvből a 3-8.osztályos korosztályú tanulóknak írásbeli feladatlapot kellet kitölteni a tollbamondás után.

Angol nyelvből a 4-8.osztályosoknak az írásbeli feladatlap megoldását szóbeli megmérettetés követett az előre megadott témakörökben, a 2 tagú zsűri előtt. A szóbeli fordulótól a 4. évfolyam versenyzői mentesültek, mert Ők csak írásbeli feladatokat oldottak meg.

Hogy kinek, hogyan sikerült a felkészülés a versenyre, milyen eredményeket sikerült elérni, azt a május 8-án 14:00 órakor kezdődő ünnepélyes eredményhirdetésen tudják meg.

Addig is köszönjük minden nevező versenyző részvételét és a felkészítő pedagógusok munkáját!

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA