“EFOP”

Iskolai közösségi program megvalósítása történt , melynek témája a környezetvédelem, természetismeret  volt 2018.június 18-19-ig , három turnusban, 168 tanulóval az „EFOP-3.3.5-17-2017-00007 Korszerű pedagógiai módszerek alkalmazását segítő iskolai közösségi program kísérleti megvalósítása” pályázat keretén belül.

A hét öt napján meghatározott programokat valósítottak meg a vezető pedagógusok segítőikkel együtt a tanulók közreműködésével az említett témakörben.

Első napon pedagógusok segítségével tanulóink egy előadás, majd azt követően „forgószínpad” szerűen csoportos foglalkozásokon ismerkedtek fogyasztói társadalmunk problémáival. A természettudományos tárgyak tanórái során, tanév közben sajnos csak nagyon felületesen tudunk foglalkozni az energia fogalmával, az energia fajtákkal, az újrahasznosuló energiákkal, az energia-megmaradással, a különféle erőművek működésével, a környezetvédelem fontosságával, lehetőségeivel, a hulladékok feldolgozásával,…. Bővíthettük tanulóink ismereteit, növelhettük tanulóink környezettudatosságát, energia hatékonyabb magatartásra, energiatakarékosságra ösztönözhettük őket. A érdeklődést felkeltő, színes bevezető előadást követően a különböző állomásokon a pedagógusok által készített eszközökkel (teszt, puzzle, TOTÓ, trimino, kártyajáték, társasjáték,…) játékos formában sajátították el az ismereteket tanulóink.

Második napon, az egész napos kirándulás során a Kiskörei Vízerőmű meglátogatására került sor, kiemelten figyelve a víz energiájának hasznosítására. Előre leegyeztetett program szerint az erőmű megtekintése, működésének megismerése történt.

A nap második felében pedig hajókirándulás a Tisza- tavon, melynek során megismerhették a partvidék jellemző növény-és állatvilágát és az Őket veszélyeztető környezeti hatásokat.

A 3. nap fő feladata az újrahasznosítás népszerűsítése, az odahaza kidobásra szánt tárgyak újra hasznosítása, újszerű hasznosítása (üres tusfürdős, mosószeres flakonok, WC papír gurigák, kinőtt ruhaneműk, régi, megunt játékok, üdítős flakonok, palackok,…). Számtalan lehetőség adódik az újrahasznosításra. A csoportok előzetes kutatómunkája volt, hogy ötleteket gyűjtsenek. Az összegyűjtött ötletekből gondolatébresztő plakátot készítettek, melyet bemutattak. Pedagógusok irányításával beszélgettek az újrahasznosítás fontosságáról, lehetőségeiről.

Délután a csoportok az általuk hozott eszközökből „újakat varázsoltak”. A kisebbek tárgyakat készítettek, a nagyobbak akár egy komplett ruházattal is próbálkozhattak. (Iskolánk tehetséges művészeti szakkörös tanulójának idei versenyeredménye, győzelme mindannyiunkat büszkévé tett, és sok tanulónk érdeklődését felkeltette. A versenyen újrahasznosítással kellett divatos öltözéket készíteni. Így lett a megfestett levegő buborékos védő csomagoló anyagból sörnyitó-füles fűzős koktélruha kávékapszula ékszer szettel.)

4.nap- papírfonás, pet palackból és kupakokból dísztárgyak készítése volt a feladat.

A minden háztartásban rendelkezésre álló szórólapok, újságok „újrahasznosítása” Városunkban több éve sikerrel működik – és intézményünk több dolgozóját is aktív tagként érinti –  a papírfonó felnőtt szakkör. Az itt készült apróbb használati eszközök, dísztárgyak iskolánkban is megtalálhatóak. A szakköri tagok segítségével, partnerként való bevonásával tanulóink is megismerhették, megtanulhatták az alapvető technikákat. Sikerült felkelteni érdeklődésüket, hogy a későbbiekben is, akár önállóan, akár a szakköri tagok segítségével újabb és újabb technikákat, ötleteket valósítanak meg.

Már az idei tanév során is gyűjtötték tanulóink a pet palackokat. A palackok szelektív gyűjtését illetve újrahasznosítását továbbra is fontosnak tarjuk. Az összegyűjtött palackokból kis kreativitással, néhány jó ötlettel csoportmunkában „szobrokat” készítettek tanulóink. A különböző színű kupakokból pedig egy monumentális méretű képen rakták ki iskolánk logóját és egyéb képeketú

5.nap- kiállítás, divatbemutató, eredményhirdetés jegyében zajlott.

Az elkészült produktumok (újrahasznosított eszközök, „hulladékból” tervezett ruhák, környezettudatos mesék, környezetvédő jelenetek, a sok-sok fotóból készült vetítés) bemutatása a záró rendezvényen. A hét és a csoportok munkájának értékelése.

A kísérleti év után, jövőre újra tervezünk és szervezünk egy ilyen gazdag programból álló alkalmat a gyerekeinknek, elősegítve a szabadidő hasznos eltöltését és környezettudatos nevelésüket. több turnusban is.

2.tjáték
dav
logó2
kupakplakát
2.tüzemlátogatás4
dig
mde