Sikerek a megyei vizuális rajzversenyen

Az Eszterházy Károly Gyakorlóiskola és Pedagógiai Intézet által szervezett művészeti versenyen érdekes, kreatív gondolkodást igénylő feladatot kaptak a gyerekek.

„KÉTÉRTELMŰ” képeket kellett meglátni, és láttatni.

A vizuális alkotásban – éppúgy, mint a költészetben – számos példát találunk a szándékos kétértelműségre, amely a befogadó (néző, hallgató, vagy olvasó) elgondolkodtatását szolgálja.

A versenyre olyan pályamunkákat vártak, amelyek a vizuális nyelv eszközeit felhasználva – komoly, vagy játékos formában – képesek elbizonytalanítani a mű egyetlen jelentését, vagy tartalmát illetően.

A megye tíz iskolájából nyolcvan gyerek vett részt a versenyen, otthon alkotott pályamunkákkal, és Egerben, a helyszínen készített versenyfeladattal.

Iskolánkból tizenegy gyerek jutott be a versenyre, és mindenki alkotása kiállításra került Egerben, a Forrás Gyermek Szabadidőközpontban.

Büszkék lehetünk a szép eredményre: hat helyezést, és kilenc különdíjat érdemeltek ki az alkotásaikkal.

A kiállítás megnyitására és a díjátadásra 2017. január 12-én került sor, ahol Víg Orsolya, iskolánk régi tanulója kis műsorral köszöntötte a vendégeket, majd Igric Eszter szaktanácsadó, és Dr. Mátyás Ferencné Hrk Mária pedagógiai szakértő részletesen értékelte a gyerekek munkáit.

Alsó tagozatos korcsoport

  1. forduló “pályázat” kategória
  1. helyezés: Márkus Dorottya
  2. helyezés: Zsidó Dorka

        Különdíj: Gál Nóra

  1. forduló “verseny” kategória

A versenyfeladat taumatróp készítése volt a kétértelműség, a rész és egész képi megjelenítése témájában.

  1. helyezés: Márkus Dorottya

         Különdíj: Gál Nóra,  Kovács Dorisz, Tóth VirágZsidó Dorka

5-6. osztályos korcsoport

  1. forduló “pályázat” kategória

        Különdíj:  Besenyei Boglárka

7-8. osztályos korcsoport

  1. forduló “pályázat” kategória
  1. helyezés: Tóth Kristóf
  2. helyezés: Dányi Péter

       KülöndíjMárkus Lili,   Perlaki ZsófiaVas Lilian

1.forduló “verseny” kategória

A versenyfeladat tetszőleges technikával készített grafika, vagy festmény volt a tükör témára.

  1. helyezés: Márkus Lili

             Felkészítő: Árvai Erzsébet

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

GRATULÁLUNK A SZÉP EREDMÉNYEKHEZ!