ERZSÉBET TÁBORI ÉLMÉNYTÁBOR ZÁNKÁN

Képkivágás

Ebben a tanévben, immár második alkalommal, sikeresen pályáztunk az „ERZSÉBET TÁBOR” nyári, „ottalvós” programjára,  Zánkára, 2018.július 08-13-ig. Táborlakó az a 30 KÖRZETIS tanuló volt,aki az  5-7.évfolyamon kiemelkedő tanulmányi-, kulturális eredményeket, valamint megyei-és országos versenyeredményeket ért el. 

A fantasztikus élményeket nyújtó egy hétről az alábbi beszámoló szól.

„Megérkeztünk Zánkára, s már az esti tábornyitón éreztük, hogy az előttünk álló hét számos meglepetést, élményt tartogat számunkra.

Az első napon Laser-tageztünk, ahol a kezdők szerencséjével szép lövés találatokat értünk el. – Bár Pati csak lövöldözött saját bevallása szerint.

Az esti akadálypályát nagy hanggal, és lelkesedéssel teljesítettük, s bár Pókember jól megijesztett mindannyiunkat, mégis hamar elaludtunk az idén már  „pelementes” szállásunkon.

Kedden délelőtt közkívánatra Kalandparkba mentünk. Nagy büszkeségünkre az üzemeltető, egyébként nagyon katonás bácsi megjegyezte, hogy nagyon ügyesek és fegyelmezettek vagyunk.
Néhányan, a parton ezzel egy időben a Tábori Olimpián szereztek első, második, illetve harmadik helyet a különféle versenyszámokban (kislabdahajítás, fekvőtámasz, guggolás, dekázás).

Kedd délután a Magyar Autóklub programján vettünk részt, ahol az ittas vezetést speciális szemüvegben próbálhattuk ki kisautóval. A bátrabbak az ütközést elkerülő fékezés érzését is megtapasztalhatták, profi sofőr mellett ülve, vele egyszerre nyomva a féket.

Még ezen a napon a vizes sorversenyen magunkkal, egymással versengve merülhettünk bele a Balaton meleg habjaiba a .A legnagyobbak pedig előadták sötétkék altáborunk csatakiáltását is.

A sárkányhajózás idén sem maradhatott ki a programok közül, mint ahogyan a fürdés, napozás, sem.

Kis csapatunkat a nagy falak sem állították meg. A sportcsarnokban kialakított falmászó helyen jó kis erőpróba várt ránk.

Csütörtök délelőtt íjászkodtunk, délután strandkéziztek lányaink. Este pedig a “legnagyobb” ember társaságában, Nagy László válogatott kézilabdázónk társaságában vettünk részt az altáborunk záró ünnepségén.
A központi téren a zászló levonásával, s az azt követő látványos, táncos esttel véget ért számunkra az idei nyár talán legemlékezetesebb hete. Pénteken reggel a kis bőröndjeinkkel búcsút intettünk Zánkának.”

Danczné Galambos Anna táborvezető – szakmai vezető

A változatos, eseményekben gazdag programok felejthetetlen élményt nyújtottak a táborlakóknak. Köszönjük az újabb lehetőséget, amivel méltóképpen tudtuk jutalmazni az egész tanévi kiemelkedő eredményeket elért tanulóinkat.

Köszönet Danczné Galambos Anna “táborvezetőnek”, a pályázat szakmai vezetőjének, Lászkáné Vona Kriszti néninek és Balázsné Magyar Szilvi néninek, akik segítették a felejthetetlen élmények begyűjtését a jutalomtábor “lakóinak”!

Sándor Istvánné tagintézmény-vezető

37177643_1926608990712128_3520980439407788032_o37020690_1926476184058742_725394197900689408_o 37050623_1926476700725357_5914973512023408640_o 37065081_1926477477391946_5924733077879259136_o 37100768_1926477020725325_4985379912987705344_o37219792_1926460397393654_1762318952354021376_o37098458_1926461394060221_5310419490305998848_o37115746_1926463367393357_1387274608406691840_o37085224_1926506614055699_6489744340724744192_o 37112780_1926505407389153_1722891234181120000_o 37188938_1926506257389068_1808771003640184832_o37100768_1926493807390313_1087505291513167872_o 37107533_1926493410723686_4110566006177398784_o 37126509_1926493867390307_8003108249660293120_o 37160966_1926492994057061_7215881533607903232_o37107681_1926548670718160_2364774822417793024_n 37114409_1926551154051245_4910758257833803776_n37097389_1926539204052440_5017014387232210944_n 37103933_1926538927385801_5866664785029890048_n 37116629_1926539027385791_4373634011482816512_n37113433_1926514444054916_6164080618758995968_o 37193465_1926515550721472_4281321652324663296_o 37199010_1926514830721544_6924074145483325440_o37175688_1926538450719182_5572275636229111808_n37027396_1926564974049863_98950149509742592_o 37153063_1926566337383060_1395691833773785088_o 37153982_1926566100716417_7598255973685264384_o37077654_1926607390712288_9148112033596571648_o 37083296_1926607224045638_9035281022232559616_o 37087780_1926608184045542_6259914168200069120_o 37167472_1926608447378849_4502834019385212928_o 37221785_1926606090712418_2004832562735742976_o 37230131_1926607634045597_6398829709953597440_o36321823_1926608577378836_716950554189758464_o37153987_1926609474045413_5158071124801617920_o 37102549_1926609410712086_5505220437845475328_o