Hazám, hazám….. Ki mit tud Erkel Ferencről?

A zeneiskola hagyományainak megfelelően e tanévben is megrendezte zenei műveltségi versenyét, melyen a 125 éve elhunyt Erkel Ferenc életéről és műveiről szerzett ismereteiket mutatták be a növendékek. Nyolc csapat mérte össze tudását, ötféle feladat megoldásával, melyet háromtagú zsűri értékelt. A feladatok között szerepelt teszt kitöltés, facebook profil készítése Erkel Ferencről, villámkérdések záporoztak, valamint zenei részleteket kellett felismerni, majd elemezni.

Minden csapat lelkiismeretesen felkészült a versenyre, és e napon mindenki gazdagabban térhetett haza, hiszen zenei ismeretei gyarapodtak. De miután ez egy verseny volt, így a program végére kialakult a pontszámok alapján, hogy melyik három csapat teljesített a legjobban:

I. helyezett: Bálint Anna, Besenyei Boglárka, Fehér Fanni, Kállai Kamilla, Kovács Veronika.
II. helyezett: Balázs Levente, Balázs Panna, Orsó Vivien, Rab Csenge, Varga Csenge
III. helyezett: Besenyei Panna, Csernei Fanni, Gyarmati Igor, Misi Laura, Patkovics Dóra
Felkészítő tanárok: Bárány Csilla, Majtényi Laura, Nagyné Gulyás Katalin

A díjakat az előző évekhez hasonlóan a Kádár cukrászdának köszönhetjük. Három gyönyörű és nagyon finom csoki torta volt a nyeremény, melyből a verseny végén az összes résztvevőt vendégül látták a győztes csapatok. Egy tartalmas, jó hangulatú programot tudhatunk magunkénak, mellyel növendékeink komplex fejlődéséhez járultunk hozzá

Fotó: Hevesi Hírportál/Jakab Tibor

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>