2019. július havi bejegyzések

JUTALOMTÁBOR

Jutalomtábor Zánkán

A nevelőtestület határozata alapján zánkai jutalomtáborban vehetett részt az a tanuló, aki versenyeredményeivel, tanulmányi munkájával, közösségi munkájával, bármely egyéb tevékenységével öregbítette a Körzeti Általános Iskola hírnevét. A tábori részvételre jogosító beszállókártyát 39 tanuló vehette át Sveiczer Sándor polgármestertől az iskola tanévzáró ünnepélyén.

A tanulók táboroztatása pályázati forrás felhasználásával és az iskolai alapítvány támogatásával nyílt lehetőség.

A július első hetében felejthetetlen hetet töltöttek el a tanulók a zánkai élménytáborban. Az élményeikről Danczné Galambos Anna táborszervező számolt be:

„Autóbusszal és Erzsébet-különvonattal érkeztünk a táborba. Az altáborunk a piros színt kapta, s ennek színben megfelelő ajándékokat vehetett át minden altáborlakó gyermek. Este ünnepélyes tábornyitó és buli zajlott a főtéren.

A hét folyamán érdekes programokon próbálhattuk ki ügyességünket, tudásunkat, bátorságunkat, kalandvágyunkat. Sárkányhajóztunk, sétahajóztunk a Balatonon, trambulinoztunk a lombos fák alatti árnyékában. Kézműveskedtünk, kincseket mostunk, bogarakat csodálhattunk meg, foghattuk a kezünkbe. Az „Egy perc és nyersz” című ügyességi versenyen az adott napon mindkét csapatunkkal a dobogóra állhattunk fel. A Kalandparkban megmutattuk erőnket, ügyességünket, s legyőztük félelmünket a könnyűnek nem mondható pályán. A lazerharc során megtapsolhattuk a legjobb céllövőinket. Végig járhattuk, s aktív résztvevői lehettünk a különféle szervek (Tűzoltóság, Rendőrség, Katasztrófavédelem, Mentők) munkájával kapcsolatos gyakorlati feladatainak: füstsátor, judózás, kutyabemutató, forgó gömb, tűzoltás. A tudományok terén is jeleskedtünk. Legóból épített kutyusokkal digitális irányítással versengtek a vállalkozó kedvű fiúk, s az Univerzum rejtelmeibe is bepillanthattunk a planetáriumi foglalkozáson. Parodisták előadásán, Horváth Tamás koncertjén, táncházban szórakozhattunk esténként. A közösség formálására is jutott idő a reggeli torna, csapatépítő játékok, strandkézi, csocsózás, fürdőzés a Balatonban, s a tábortűz alkalmával.

Utolsó tábori esténket zászló levonással és az elmaradhatatlan közös tánccal zártuk.

Felejthetetlen és nagyon tartalmas hetet töltöttünk az Erzsébet-táborban. Remélhetőleg ez az élmény a jövő évi tanuláshoz való “kedvüket” még inkább fent tartja majd!” 66498335_2830871896955220_7300080819802996736_n 66667999_462533551195295_8980541883088371712_nTovábbi képek: https://www.facebook.com/korzetiheves/