ERZSÉBET TÁBORI ÉLMÉNYTÁBOR ZÁNKÁN 07.16-21.

A KÖRZETI ISKOLA kiemelkedő versenyeredményt elért 34 tanulója első alkalommal vett részt a zánkai élménytáborban július 16- 21-ig. A tábori élményekről Danczné Galambos Anna táborvezető számolt be.„Vasárnap a szállás elfoglalása után, játékos ismerkedés zajlott a tábori élettel, a TESÓKKAL, akik egész héten segítettek bennünket, szervezték, lebonyolították a programokat. Az altáborunk a világoskék színt kapta, s ennek színben megfelelő ajándékokat vehetett át minden altáborlakó gyermek. Este ünnepélyes tábornyitó és buli zajlott a főtéren.

Hétfőn a reggeli torna, ceremónia után trambulinoztunk, délután pedig Honfoglaló címmel érdekes játékos helyszíneken próbálhattuk ki ügyességünket, tudásunkat hazánkról, őseinkről. Egy kicsit a hűs vízzel is ismerkedtünk, de még várt ránk a sétahajó, amivel a Nagy-Balaton éppen sima víztükrét és a környék természeti szépségeit csodálhattuk meg.

Kedden 8 km-es túrán vehettünk részt, s a Szent Balázs templom romjainak történetével, stílusával, s ameddig a szemünk ellátott a vidék eredetével, földrajzával, gazdálkodásával, klímájával ismertetett meg bennünket a tábor egyik ősmotorja, aki hivatásos túravezető is egyben. Természetesen délután strandolás, a fiúknak kispályás foci, este pedig akadálypálya várt ránk Harry Potter története alapján.

Szerdán a Kalandparkban megmutattuk erőnket, ügyességünket, s legyőztük félelmünket a könnyűnek nem mondható pályán. A délutánt teljesen a víznek, napsugaraknak szenteltük.

Csütörtökön délelőtt bepakoltunk a bőröndökbe, aztán indultunk Zánka kikötőjébe, ahol a sárkányhajózás történetéről, magyar kajak-kenus olimpikonjainkról hallgattuk meg egy pedagógus rövid előadását. Egy kis evezőlecke után beszálltunk sárkányhajóinkba, s dobszóra, egy ütemre húztuk a lapátokat. A táv közepén megtámadtuk – vizet fröcskölve lapátjainkkal- a másik hajóban ülőket, s ők minket, de mi sem úsztuk meg szárazon. Még versenyeztünk is, ki fut be hamarabb a mólóhoz. A lányok strandkéziztek délután, és Szabó Gabriella olimpikonnal is fotózkodhattak.

Utolsó tábori esténket zászló levonással, értékelésekkel és az elmaradhatatlan discóval zártuk.

A szülők nagy örömére egészségben, lebarnulva, s időben hazaértünk a vonatútról.

Felejthetetlen hetet töltöttünk az Erzsébet-táborban, s büszkék lehettünk tanulóinkra, akik nagyon fegyelmezetten, aktívan, mosolygósan dolgoztak, játszottak, tanultak együtt. KÖSZÖNJÜK a lehetőséget!”

20170721_074330

20170716_152523  20170716_195635  20170716_205345 20170717_070527 20170717_094254 20170717_142444 20170717_145241 20170717_150517  20170717_170433 20170718_101926 20170718_103821 20170718_105024  20170718_215558 20170719_091243 20170719_091302 20170719_095951 20170719_143957 20170719_144018  20170721_090435WP_20170720_10_42_10_Pro WP_20170720_10_46_02_Pro WP_20170720_10_46_59_Pro WP_20170720_16_34_28_Pro