2022. június havi bejegyzések

KÖRZETIS HACACÁRÉ

Vidám, színes kulturális bemutatót tartott a Hevesi Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2022.05.27-én. A tematikus programon egy világkörüli utazásra invitálták a nézőket a légiutaskísérők. A fellépők különböző népek táncát mutatták be. A szórakoztató kalandozás összefoglalóját láthatják.

A program támogatói: Hevesi Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Művelődés-, Szabadidő-, Kultúra Alapítvány; Heves Városért Közalapítvány

ORSZÁGOS ANGOL NYELVI LEVELEZŐS VERSENY

Iskolánk tanulói az idei tanévben is részt vettek a TITOK Oktatásszervező Bt. által meghirdetett országos angol nyelvi levelező versenyen.

A verseny 6 fordulóból állt, s a verseny egész tanéven át zajlott. A diákok hónapról hónapra izgalmas fejtörőket és rejtvényeket oldottak meg, bővítették szókincsüket és az angol nyelvvel kapcsolatos ismereteiket.

A 4. évfolyamból 8 diák indult a versenyen, ketten egyéni indulók voltak, illetve 3 kétfős csapat is nevezett. Egész éven át tartó kitartó és pontos munkájuknak köszönhető mindannyian nagyon szép eredményeket értek el a több száz fős mezőnyben.


Mikó Martina – Balázs Boglárka (4.a) 6. hely

Tóth Lili – Sinka Anna (4.a) 7. hely

Fehér Lili – Hudák Lili (4.a) 17. hely

Kodaj Míra Hanna (4.b) 3. hely

Besenyei Zalán (4.b) 7. hely

Felkészítő: Kisbalázs Koletta

KALANDOZÓ ORSZÁGOS TÖRTÉNELMI VETÉLKEDŐ

Ebben a tanévben is részt vett egy körzetis tanulókból álló csapat a Hatvani Tankerületi Központ és a Kisnánai Szent Imre Általános Iskola által meghirdetett nagy hagyományú és szakmailag elismert hazai és Kárpát-medencei szintű tanulmányi KALANDOZÓ TÖRTÉNELMI VETÉLKEDŐJÉN. A vetélkedő 7-8. évfolyamos, 4 fős csapatok részére került meghirdetésre.

A verseny 3 fordulós, melynek első két fordulója írásbeli feladatsor. Az idei évben a „Pragmatica Sanctio és kora” témában III.Károly és Mária Terézia uralkodásának évszázadával ismerkedtek meg részletesen a tanulók.

A Nemzeti Tehetség Program által is támogatott harmadik forduló maga a döntő, melyre a legjobb munkákat beküldő 12 csapat került meghívásra egy kétnapos rendezvényre Kisnána felújított középkori várába.

A döntőbe került csapatok a kisnánai várban elméletei és gyakorlati feladatok megoldása során, 12 állomáson bizonyíthatták vitézségüket, rátermettségüket.

Iskolánkat egy 4 fős, lányokból álló csapat, a KörzeTeam képviselte a versenyen.

51 nevező csapatból a levelező fordulók után a 4. helyen jutottak be a Kisnána várában rendezett országos döntőbe, ahol becsülettel és nagy kitartással küzdve, végül az 5. helyet szerezték meg.

A KÖRZETEAM csapat tagjai:

Jóni Boglárka (8.b)

Márkus Dorottya (7.b)

Sőti Eszter (7.b)

Szabó Diána Boglárka (7.b)

Felkészítő: Kisné Fehér Anna

DEBRECENI NEMZETKÖZI GYERMEK ATLÉTIKAI VERSENY

2022. május 30-án a hazai mezőny legjobbjai mellett képviseltették magukat a szomszédos országok kiválóságai is.

Az U10 korosztályban, 60 méteres síkfutásában Nagy Csaba 2.b osztályos tanuló a 4. helyen végzett, míg távolugrásban, a dobogó előkelő ezüstérmes helyét szerezte meg.

Felkészítők: Kovács Gyula és Kovács Noel.

WORLD ROBOT OLYMPIAD

2022. május 19-én a World Robot Olympiad miskolci regionális döntőjén vettek részt az AREA 5 csapatnévvel versenyző Körzetis programozó diákok. Első alkalommal szerepeltek ilyen versenyen.

A WRO RoboMission kategóriában saját építésű és programozású robotot kellett készíteni. Idén a “kertápolás” volt a téma. A robotnak több kihívást kellett tudni teljesíteni: katicákat menteni, füvet nyírni és gazt gyűjteni. Ezeket a komplex feladatokat, véletlenszerű pályán, többször kellett teljesíteni. A csapat olyan robotot alkotott, ami minden feladatot képes volt végrehajtani, és ezt versenykörülmények között is bebizonyították.

Az AREA 5 a „RoboMission Elementary” kategóriában 2. helyezést ért el, és a csapat tagjai július 7-8-án Győrben a Nemzeti Döntőben bizonyíthatják ügyességüket!


A csapat tagjai:

Balassa Dávid (5.b)

Kis Balázs (5.b)

Magyar Zoltán Nimród (5.a)

Felkészítő: Simon Zoltán

IDŐUTAZÓ ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM VERSENY

A tanév elején induló Időutazó elnevezésű országos levelezős történelem versenyen Márkus Dorottya és Szabó Diána Boglárka 7.b osztályos tanulók vettek részt. Az év folyamán 4 fordulóban kreatív, rejtvényes feladatokban, projektmunkákban, esszéírásban adtak számot tudásukról a tanulók. A szorgalmas kitartó munka eredményeként Dorka a dobogós 3. helyen végzett, és Dia is dicséretesen szerepelt a versenyben.

DKSE-Kupa 2022

Először szerepeltek a Hevesi Sportegyesület színeiben a hevesi trampolinosok.

A legkisebb versenyző, Misi Zoé (3.b)  nagyon jól szerepelt. A gumiasztalon 2 nagyon stabil gyakorlattal megszerezte az 1. helyet, a minitrampon pedig a dobogó 3. fokára álhatott fel.

A nagyobbak népes mezőnyében Agócs Noémi (5.b), Kolozsvári Vanda (5.b), és Darázs Eszter (5.b) lépett asztalra. Vanda és Noémi 2 stabil gyakorlattal megszerezték a 3. és 2. helyet. A minitrampon az erős mezőnyben Noémi tudott felállni a dobogó 3. fokára.

A IV. korcsoportban 3 HSE-s lány versenyzett. Ócsai Viktória (8.a) 1 éve csatlakozott a csapathoz és ugyan gumiasztalon nem sikerült dobogóra állni, de minitrampon megcsípte a dobogó 3. fokát. Ugyanitt Kovács Zorka (8.b) nagyon erős és szépen kivitelezett gumiasztalos gyakorlattal a 3. helyen végzett.

ÖKOTEAM TÚRA A BÜKKBEN

A hétvégén az Ökoteam a Bükk legszebb részéin túrázott. Az est beköszöntével tábort építettek, s eközben a bográcsban rotyogott a vacsorának szánt paprikáskrumpli. A napot éjszakai tanösvény bejárással zárták. Az éjszaka kissé hideg volt a sátorban, de egy igazi természetjárónak ez meg sem kottyant. Belefért még a hétvégi programba egy kis játszóterezés és fagyizás is. A mozgalmas kaland után fáradtan, a bográcsozástól  füstös ruhában, lejárt bakancsban, de sok remek élménnyel telve tértek haza az ökoteam tagjai.

ANYANYELVI JÁTÉKOK- JÁTÉKOS ANYANYELV

Iskolánk második évben vett részt az “Anyanyelvi játékok- játékos anyanyelv, Deme László emlékére” elnevezésű versenyen. Tanulóink a megyei középdöntőben izgalmas versenyben 3 ponttal maradtak le az első helyről, így másodikként végeztek. Szólások, közmondások, összetett szavak, mesterségek témakörében mérték össze tudásukat a csapatok. A megadott szavakból alkotott szituáció zárta a programot.

A csapat tagjai: Baráth Csenge, Márkus Dorottya, Sőti Eszter, Szabó Diána Boglárka (7.b osztály).

Felkészítő tanár: Fodorné Nagy Judit