Tanévnyitó ünnepség 2017.09.01.

Negyven tüneményes kis első osztályost kísért be az ötödik osztály a tanévnyitó ünnepség kezdetekor. A 310 diák tapssal köszöntötte, amíg eddig csak bekukucskáló elsősöket életük egyik nagy eseményén. Az ünnepséget a meghívott vendégek közül megtisztelte Makó Nándor Heve város alpolgármestere és Tóth Éva Asszony Hevesvezekény polgármestere is.

A legkisebbek először hallgatták tágra nyílt szemekkel a Himnusz hangjait, majd versekkel és dallal mutatkoztak be leendő iskolájukban.

Többéves hagyományt folytatva az ötödikesek köszöntötték a kicsiket, majd a fogadalomtételt követően Sándor Istvánné tagintézmény-vezető kézfogással, egy-egy simogató mosollyal köszöntötte az iskola új diákjait. E nagy nap emlékére és az egységességet jelképező iskolapólóval fogadták be Őket a KÖRZETISEK nagy közösségébe.

Szabó Imre Tiborné intézményvezető tájékoztatta az iskola közösségét,hogy Sándor Istvánné tagintézmény-vezető az augusztus 20-i díszünnepségen vehette át Heves Város Önkormányzatának elismerését jelentő  „Heves Város Közszolgálatáért” kitüntetést.

Az ünnepi beszédet követően, elhangzott a bűvös mondat a tagintézmény-vezető részéről, hogy „A 2017-18.tanévet megnyitom!”,ami a diákok körében osztott sikert aratott, de visszavonhatatlanul kezdetét vette egy újabb tíz hónap, a KÖRZETIS pedagógusok és diákok életében is.

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA

KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA