TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSA A KÖRZETIBEN

KÉPZELD EL! ALKOSD MEG! ÉLD ÁT! – KÜLLŐSKÖDŐK

A Hevesi Körzeti Általános Iskola 2020-ban ismét sikeresen pályázott a Nemzeti Tehetség Program által kiírt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által támogatott tehetséggondozó programok támogatását szolgáló pályázati kiírására. Ennek következtében 1.200.000 Ft vissza nem térítendő pályázati összegben részesült.

Alkosd meg! Éld át! – Küllősködők című pályázatunk az elmúlt évek munkájának nyomán született. A tehetségműhelyek tanulóival létrehoztuk Küküllőt és lakóit, majd a kalandjaikat követtük nyomon, ezután mindezt egy színpadi produkcióvá alakítottuk.

LogoIdei programunk megvalósítása során célunk volt a gyermeki alkotóerő kibontakoztatása. A tehetségfejlesztés útjai közül a gazdagítást választottuk. A projekt megvalósításával célunk volt a sokoldalú személyiségfejlesztés. Jelen pályázati projektben dráma- és táncfoglalkozásokon vettek részt a tehetségígéretek, drámapedagógiában használatos gyakorlatokat, ritmus-, mozgáskoordinációs feladatokat, beszédkészség-fejlesztő és kommunikációs gyakorlatokat végeztek. A feladatok megoldásakor az együttműködést támogató módszereket és a didaktikai játékokat preferáltuk. A foglakozások témája és felépítése segítette a tehetségígéreteket abban, hogy intellektuális képességeik is fejlődjenek. A tehetségígéretek személyiségfejlődését segítette a pszichológus által vezetett önismereti foglalkozás.

A projekt tartalmához kapcsolódva tanulmányi kiránduláson vettek részt a tanulók Debrecenben. A gyerekek délelőtt részt vettek Gemza Melinda színházi nevelési- és színháztudományi szakember, műfordító és Varga Nikolett színházi nevelési szakember, kulturális szervező által tartott drámapedagógiai foglalkozáson, ahol megmutatták improvizációs képességüket az általuk elképzelt szituációk feldolgozása során. Nagy örömükre lehetőségük volt Mészáros Ibolya színésznővel beszélgetni kötetlenül, aki a legérdekesebb kérdésekre is szívesen válaszolt. Ezt követően városnézésre került sor. A program az ismeret és élményszerzésen túl a tehetségígéretek feltöltődését, lazítását is szolgálta, valamint felejthetetlen lezárása volt a tanév munkájának.

 

Sárándiné Nagy Györgyi

szakmai vezető

Fotók az iskola facebook oldalán találhatók:

https://www.facebook.com/media/set/?vanity=korzetiheves&set=a.2857929614473095&__cft__[0]=AZUBWOc2tG8uSy7DaE4WQs0PHITGOt6Nw8A_1vj-CvwlpnlDvtLuFxBqeXbWd18lEv6XiR-5ML76kO43KLJFg3SOJB-tayImgA5tL51emBqRRIBjQoeccmB8ZUi0ADJhgDDKKY18Dzah64X2iD26GT4PvrD-l4Re0m0mdAzXEtLaNw&__tn__=-R