TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSA A KÖRZETIBEN

ENGEDD SZABADON A BENNED REJLŐ “KOCKÁT”!

A Hevesi Körzeti Általános Iskola 2020-ban ismét sikeresen pályázott a Nemzeti Tehetség Program által kiírt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által támogatott tehetséggondozó programok támogatását szolgáló pályázati kiírására. Ennek következtében 1.200.000 Ft vissza nem térítendő pályázati összegben részesült.

LogoEngedd szabadon a benned rejlő “kockát”! című pályázatunk a tavalyi munka folytatása, melyben a Körzetis Mikrobik megismerkedtek a blokkprogramozással, a Scratch nyelvvel. Az idei évben az algoritmikus gondolkodás fejlesztése mellett sor került programozásra, játékra. A foglalkozásokon a tanulók a Lego robot működéséhez szükséges algoritmusokat megtervezték, majd elkészítették. Ebben az évben is ellátogattak a tehetségígéretek a Hevestherm üzemébe, ahol a dolgozóknak tartottak bemutatót az általuk programozott robotjaikkal. A programhoz kapcsolódva külsős szakemberrel Horváth László informatikus rendszergazdával beszélgettek a tanulók az általa végzett munkáról. A tehetségígéretek személyiségfejlődését segítette a pszichológus által vezetett önismereti foglalkozás.

A projekt tartalmához kapcsolódva tanulmányi kiránduláson vettek részt a tanulók Debrecenben. Délelőtt az Állatkertben sétálva töltődtek energiával, délután az Agora Tudományos Élményközpontban töltöttek felejthetetlen órákat. A DigITérben a legmodernebb technológiák segítségével ismerkedhettek meg a tanulók az életünket most már teljesen átszövő digitális világgal.

Simon Zoltán

tehetségműhely – vezető

Fotók megtekinthetők az iskola facebook oldalán:

https://www.facebook.com/media/set/?vanity=korzetiheves&set=a.2857938211138902&__cft__[0]=AZXP_QKmCVNJhXIlyPM8RQRzPkWFRm2SctJw5j-uoZkzmlXgBKWfHwvEORWCM2H1COxcErMm-sufeE0QvldF7NHK_CWhrdWX2E01KM61hya7X1PKIFzG35d0tnNv3zsaDIEFa2VWyukHeDBBQVnOGSnRwIaN4r5GV-HB67O9gviZFg&__tn__=-R