ORSZÁGOS TÖRTÉNELMI VETÉLKEDŐN KALANDOZTAK A KÖRZETIS TANULÓK

2023. június 8-9-én, a kisnánai várban került megrendezésre a Kalandozó Országos Történelmi Vetélkedő döntője. A háromfordulós verseny első két része írásbeli feladatsor volt.

A vetélkedő témája „A haza minden előtt” címet kapta, amelyben az 1848-49-es magyar történéseket dolgozták fel változatos formában a jelentkező csapatok.

Az idei versenyre az országból 47 csapat jelentkezett. A két levelező forduló összesített eredményei alapján a Körzeti Iskola „Szabadságharc Hősei” elnevezésű csapata a 4. helyen került a döntőbe, ahová a legjobb 12 csapat kapott meghívást. Az adott időszak történelmi és kulturális ismereteit tantárgyközi átfedésekkel, irodalom- és művészettörténeti szempontból dolgozták fel a versenyzők.

A döntő nem hagyományos tanulmányi vetélkedő, hanem vitézi próbák sorozata: a tárgyi tudást számonkérő feladatok mellett volt mocsárjárás, gólyalábazás, botbirkózás, íjászat, kelevézdobás, huszárharc, zoknis célba dobás, énekes bemutatkozás, tánc és activity.

A Körzeti csapata az országos VII. helyezést szerezte meg.

Csapattagok:   Andorfi Anna (8.a)

                        Jóni Jázmin (7. j)

                        Sőti Eszter (8.b)

                        Törőcsik Ferenc (8.b)

Felkészítő: Sinkovics Orsolya

https://www.facebook.com/korzetiheves/posts/pfbid0MNphoWQqe1TMn3bvVW8ZjPPNbvXM8oGVuLNr8Si2dnsLkJoy19aHDK6z8wjRCXLal